Nyomtatás

Csepelen is megkezdődött a kampány Kiemelt

Kategória: Közélet 2018. február 18. vasárnap, 13:15

csepeli kampany 17

Megijedt a csepeliektől Karácsony Gergely

Még a vásári kofák is megirigyelhették volna azt a sátorkavalkádot, amelyet a szombati piacnapra húztak fel a pártok a Csepeli Piacon. Miközben az Együtt, a Momentum és a Jobbik aktivistái szórólapoztak, addig a kerület Kunhalmi Ágnessel felturbózott szocialistái Karácsony Gergely nélkül maradtak. Közben a helyi Fidesz egy látványos performansszal mutatott fityiszt az MSZP-nek.

Bizonyára felszisszent Szenteczky János kerületi szocialista párt- és bandavezér, amikor szembesült a csepeli szoci jelölt, Bangóné választási programjával, amelyben az MSZP-sek újfent utat mutatnak a korrupciónak. Nem véletlen az idegeskedés. A tavaly aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbújtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt politikus annak idején annyira jól bánt a csepeli közpénzzel, hogy nem volt rest kifizetni abból a drága magánügyvédeit sem. És erről még papírja is van!

Mindez persze korántsem zavarta a kezében baracklekváros üveggel parolázó Kunhalmi Ágnest, a szocialisták pártelnök asszonyát, aki láthatóan kiválóan érezte magát a volt CSEVAK-vezér társaságában. Hitelesség, mint jellemvonás az MSZP-ben? Ugyan, kérem!

Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnökének viszont korántsem lehetett ínyére a szombati piacozás, el sem jött ugyanis. Pedig a nagy köpönyegforgató hírében álló politikust, Soros György első számú magyarországi kedvencét sztárvendégnek kijáró tisztelettel harangozták be napokkal korábban a kommunista időket idéző röplapokon. Hogy szimplán csak megijedhetett a csepeli választóktól, nem tudni, mindenesetre a helyi fideszes aktivisták humoros molinóval emlékeztették (volna) egy korábbi, MSZP-re utaló kijelentésére, hogy tudniillik „Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”.

Bizonyára nem volt őszinte a mosolyuk a hivatalosan még mindig Gyulán lakó Szabó Szabolcs pártjának fehérbe és rózsaszínbe öltözött női és férfi aktivistáinak sem. Nemrég ugyanis bombaként robbant a hír, hogy egykori drogliberalizációs aktivistának, Juhász Péter pártelnöknek egy állítólagos asszonyverés miatt kell bíróság elé állnia. Mindez már csak azért is kínos, mert a párt választási programja kiemelt figyelmet fordít a családon belüli erőszak megelőzésére. Ez lenne a korszakváltás pártja? Gratulálunk hozzá!

Nem mehetünk el a láthatóan évek óta identitásválsággal küzdő Jobbik mellett sem. A helyi országgyűlési képviselőjelölt standja inkább hasonlított egy hétvégi italozásba fulladt kemping helyszínére, mintsem egy komoly politikai párt kampányszínterére. A csepeli tüdőgondozó ügyét adatbázisépítésre felhasználó Bereczki Miklós sátorában csapolt sör ugyan nem volt, akadtak helyette viszont szórólapok ezrei, amelyek láttán nekünk már csak egyetlen kérdésünk maradt: vajon mennyire hiteles az a politikai fordulat, amelynek eredményeképpen az egykor vitathatatlanul antiszemita és rasszista Jobbik elnöke ma hanukai üdvözletet küld a zsidóságnak, és cigányok számára tart lakossági fórumot?

Csepeliek, tessék választani!

_DSC2476.jpg _DSC2488.jpg _DSC2490.jpg

_DSC2495.jpg _DSC2498.jpg _DSC2506.jpg

_DSC2507.jpg _DSC2510.jpg _DSC2511.jpg

_DSC2515.jpg _DSC2516.jpg _DSC2519.jpg

_DSC2539.jpg _DSC2545.jpg _DSC2551.jpg

_DSC2554.jpg _DSC2556.jpg _DSC2562.jpg

_DSC2564.jpg _DSC2575.jpg _DSC2583.jpg

_DSC2587.jpg _DSC2597.jpg _DSC2613.jpg

_DSC2619.jpg _DSC2622.jpg _DSC2624.jpg

_DSC2627.jpg _DSC2634.jpg _DSC2644.jpg

_DSC2651.jpg _DSC2653.jpg _DSC2655.jpg

_DSC2661.jpg _DSC2665.jpg _DSC2669.jpg

_DSC2687.jpg _DSC2696.jpg _DSC2708.jpg

_DSC2709.jpg _DSC2713.jpg _DSC2720.jpg

_DSC2722.jpg _DSC2725.jpg _DSC2729.jpg

_DSC2731.jpg _DSC2733.jpg _DSC2736.jpg

_DSC2741.jpg _DSC2743.jpg _DSC2744.jpg

_DSC2763.jpg _DSC2766.jpg _DSC2768.jpg

_DSC2776.jpg _DSC2777.jpg _DSC2799.jpg

_DSC2819.jpg _DSC2821.jpg _DSC2836.jpg

csepeli_kampany_01.jpg csepeli_kampany_02_bereczki_miklos_jobbik.jpg csepeli_kampany_03_szabo_szabolcs_egyutt.jpg

csepeli_kampany_04_szabo_szabolcs_egyutt.jpg csepeli_kampany_05_mszp.jpg csepeli_kampany_06_mszp_kunhalmi_agnes_es_bangone_borbely_ildiko.jpg

csepeli_kampany_07_egyutt_jobbik.jpg csepeli_kampany_08.jpg csepeli_kampany_09_fidesz.jpg

csepeli_kampany_10_jobbik_csepel_bereczki_miklos.jpg csepeli_kampany_11.jpg csepeli_kampany_12_mszp_kunhalmi_agnes_.jpg

csepeli_kampany_13_mszp_kunhalmi_agnes_.jpg csepeli_kampany_14_egyutt.jpg csepeli_kampany_15_jobbik_bereczki_miklos.jpg

csepeli_kampany_16.jpg csepeli_kampany_17.jpg csepeli_kampany_18_egyutt.jpg

csepeli_kampany_19_mszp.jpg csepeli_kampany_21_mszp.jpg csepeli_kampany_22_mszp_egyutt.jpg

csepeli_kampany_23_mszp_egyutt.jpg csepeli_kampany_24_mszp_karacsony_gergely.jpg csepeli_kampany_25_borbely_lenard_fidesz.jpg

csepeli_kampany_26_borbely_lenard_fidesz.jpg csepeli_kampany_27_borbely_lenard_fidesz.jpg csepeli_kampany_28_borbely_lenard_fidesz.jpg

csepeli_kampany_29_fidesz.jpg csepeli_kampany_30_egyutt.jpg csepeli_kampany_31_fidesz.jpg

csepeli_kampany_32_fidesz.jpg csepeli_kampany_33_egyutt.jpg csepeli_kampany_34_kunhalmi_agnes_mszp_es_bereczki_miklos_jobbik.jpg

csepeli_kampany_35_bangone_borbely_ildiko_mszp_es_bereczki_miklos_jobbik.jpg csepeli_kampany_36_bangone_borbely_ildiko_mszp_es_bereczki_miklos_jobbik.jpg csepeli_kampany_37_bangone_borbely_ildiko_mszp_es_bereczki_miklos_jobbik.jpg

csepeli_kampany_38_mszp_kunhalmi_agnes_.jpg csepeli_kampany_39_kunhalmi_agnes_.jpg csepeli_kampany_40_mszp_kunhalmi_agnes_.jpg

csepeli_kampany_41_jobbik.jpg csepeli_kampany_42.jpg csepeli_kampany_43.jpg

csepeli_kampany_45_mszp.jpg csepeli_kampany_46_egyutt.jpg csepeli_kampany_47.jpg

Utoljára frissítve: 2018. március 08. csütörtök, 12:45